Elsődleges fülek

Szabó Ildikó

2005 táján került a látóterembe a jóga. Ekkor kezdtem ismerkedni vele és felkerestem több jógastúdiót ahol tanulhatok és gyakorolhatok. A keresés első szempontja a könnyű közlekedés volt majd lassan ez megváltozott és a hitelességre került a hangsúly. Így jutottam el a Sivananda Jógaközpontba és végeztem el az alaptanfolyamot talán 2010-ben. Innen egyenes út vezetett tovább: a haladó tanfolyam elvégzése után 2015-ben íratkoztam be a jógaoktató tanfolyamra. Célom első sorban a tanulás volt, tovább kívántam mélyíteni a jógáról való ismereteimet és tudatosabbá tenni a saját gyakorlásomat. 2016-ban szereztem meg a jógaoktatói oklevelet és azóta magam is továbbadom azt a tapasztalatot, tudást amit az évek alatt szereztem.

 

A jógaoktatói tanfolyam felkészített a további munkára. Sokat foglalkozom a régi írásokkal, a ránk maradt tanításokkal vagy a Mahabharatával, a védikus életfilozófiát összefoglaló ősi eposszal. Egyre jobban értem, hogy mit jelent az út és hogy hova vezet. Legjobb szándékom folytatni és haladni tovább képességeim szerint. Hála mindazoknak kik segítenek ebben és örömmel segítek magam is azoknak, akik meg szeretnék tapasztalni a jóga jótékony hatását. Ez egy gyönyörű módszertan nemcsak az egészségmegőrzéshez, de az önismeret, a lelki és szellemi fejlődéshez egyaránt.