PÚDZSÁ szertartás

PÉNTEKENKÉNT 18:00-18:30 között PÚDZSÁ SZERTARTÁS

A púdzsá egy olyan szertartás, amikor az ember úgy fordul a Legfelsőbb felé, hogy nem vár cserébe semmit.

Éppen ezért csodálatosan fejleszti bennünk az Isten iránti önátadást (bhaktit) és a tiszta isteni szeretet (préma) magasságaiba emel.

Hódolatunk és tiszteletünk kifejezésére pedig a következő eszközöket használjuk:

  • Énekeljük az isteni neveket (szent mantrák)
  • Megfürdetjük és feldíszítjük az istenség szobrait, képmásait (múrtit)
  • Virágszirmokat szórunk rájuk
  • Illatot, fényt és ételt ajánlunk fel
  • Áratit végzünk (fényszertartás), mely során mi is az isteni Fénnyel töltekezhetünk

Az alábbi ősi ima csodálatosan fejezi ki a púdzsá lényegét:

"Ó, Uram, ez a test a Te templomod (nem a testem), és minden élvezet, ami átmegy rajta, az a Te imádásod. Az alvás maga a szamádhi. Te vagy a templomban az élő valóság. Amikor a lábak lépnek, a Te templomodat járják körül, és amikor a száj szóra nyílik, csak azért teszi, hogy Téged dicsőítsen; ezért ó Uram, bármit is teszek, az a Te imádatod."

Dátum: 
Ismétlődés minden héten minden péntek-i napon 14 alkalommal kivéve p nov 02 2018, p nov 30 2018, p jan 25 2019, p feb 01 2019.
2018. október 19. péntek 18:00 - 18:30
2018. október 26. péntek 18:00 - 18:30
2018. november 9. péntek 18:00 - 18:30
2018. november 16. péntek 18:00 - 18:30
2018. november 23. péntek 18:00 - 18:30
2018. december 7. péntek 18:00 - 18:30
2018. december 14. péntek 18:00 - 18:30
2018. december 21. péntek 18:00 - 18:30
2018. december 28. péntek 18:00 - 18:30
2019. január 4. péntek 18:00 - 18:30
2019. január 11. péntek 18:00 - 18:30
2019. január 18. péntek 18:00 - 18:30
2019. február 8. péntek 18:00 - 18:30
2019. február 15. péntek 18:00 - 18:30
Program típus: 
Jógaműhely