Jóga filozófia alapoktól a felsőfokig

Ezen a képzésen Patandzsali Rádzsa jóga-szútráin alapuló Rádzsa jóga elméletével és gyakorlatával foglalkozunk. 

„A jóga, India egyik legszebb ajándéka a Világ számára. Hat ősi bölcseletének egyike. Nem csak filozófia, hanem egyben az elme megismerésének és legyőzésének művészete. Ugyanakkor tudomány is, mivel létünk legkomplexebb struktúráját „az elme” működését és rejtélyes szerkezetét tárja fel. A jóga szútrák az örök alapművek közé tartoznak, hiszen emberi problémáink (önzés, vágyak, harag, kapzsiság, gyűlölet, féltékenység, aggódás és félelem) örök kísérőtársaink.”  - Anonymus

A képzés a 300 órás haladó jógaoktatói képzés egyik modulja, melyet önállóan, a haladó jógaoktatói képzéstől függetlenül is elvégezheti jógaoktató vagy a téma iránt komolyabban érdeklődő jógázó egyaránt. A képzés elvégzéséről oklevelet állítunk ki.

Jógaoktatóként (200 órás MJSZ által elismert jógaoktatói oklevéllel) lehetőség van emelt szintű vizsgával Rádzsa Jógaoktató cím megszerzésére.

Ezen a képzésen megismerkedünk a:

  • A jógafilozófia alapjaival
  • Patandzsali Jógaszútráival és a kommentárokkal
  • A jóga nyolc lépcsőjének részletes tanulmányozásával
  • A meditáció sikerét megalapozó feltételek ismeretével
  • Az elme rejtélyes működése és uralmának elsajátításával

Képzést vezeti

Omkāra (Veres András) vezető jógaoktató

Időpont

2020. április 16 (csütörtök) 18:00 - 21:30

Óraszám

44 óra

ÓRARENDET ide kattintva találod.

Díja

70.000.- Ft   
Regisztrációs díj: 15.000,- Ft

FONTOS: A regisztrációs díj összegét, 15 000 Ft-ot nem áll módunkban visszafizetni, csak akkor, ha a képzés a szervezők hibájából nem indul el.

Jelentkezés

A lemondás feltételei

A lemondással kapcsolatos feltételeket ide kattintva találod.