A Karácsony spirituális üzenete

A KARÁCSONY SPIRITUÁLIS ÜZENETE

Szvámí Sivánanda írása:

A Karácsonyt történelmileg az emberek világszerte úgy ismerik, mint Jézus, a Megváltó születésének emlékezetes napját. Jóllehet a Karácsonyt Jézus Krisztus ebbe a világba történő eljövetelének napjaként ünnepeljük, mely a spirituális élet mélységesen jelentős igazságát is szimbolizálja. Jézus Krisztus élete is az Isteni Tudatosságot szimbolizálta. Ő maga az Istenség valós megszemélyesítője. Oly korban született, amikor tudatlanság, babona, kapzsiság, gyűlölet és képmutatás uralkodott a földön. Az uralkodók arrogánsak és igazságtalanok voltak. Az emberek fösvények, restek és hanyagok. A tisztaság feledésbe merült. A moralitást mellőzték. Inkább gazdagságért fohászkodtak, mintsem az Istent imádták. Nem volt idealizmus.

Ilyen körülmények között született és váltott ki átalakulást az emberek életében Krisztus. Ő új, és spirituális fordulatot adott az ember életének. Változás jött a földön.  Az emberek újfajta életet kezdtek élni. Így új korszak virradt a világra.

A sötétség, tisztátalanság és materializmus azon kondíciói, melyek Krisztus eljövetele előtt uralkodtak fejezik ki számodra a kereső személyiségének belső állapotát azelőttről, hogy a helyes megkülönböztetés (vivéka) rávirradt volna és a lelki felébredésre sor került volna. Ebben a szakaszban a keresőnek egy gondolata sincs Istenről és a magasabb lelki életről. Elmerült a külső fizikai világ materiális javainak hajszolásába. Érzékeinek rabszolgája. Nincs spirituális ideál az életében. Vágyak vezérlik őt. Személyiségét arrogancia, szeszélyesség és érzékiség jellemzi. A vágy, harag, kapzsiság, a megtévesztett ragaszkodás, büszkeség és féltékenység életét éli.

Ha a dolgok ezen helyzetének meg kell szűnnie, és a keresőnek új spirituális törekvésbe, tisztaságba és odaadásba kell lépnie, akkor szívében meg kell születnie a Krisztus-szellemnek. Az igazi Karácsony az, amikor az isteni alkotóelem elkezdi megnyilvánítani magát az ember szívében.  Ettől kezdve fény kezd ragyogni ott, hol korábban sötét volt. A tudatlanság helyt ad a bölcsesség kezdetének. A tisztátalanságot tisztaság váltja fel. A gyűlölet megszűnik, s virágozni kezd a szeretet.

Legbelsőbb magját tekintve az ember lényegében isteni. De az emberi személyiség ezen területén két erő működik folyamatosan. Ezek a jó és a gonosz, a fény és a sötétség erői. Az emberi tudatban isteni és az aljas egyaránt működik. Az, hogy teljesen meghaladjuk az aljas összetevőket és teljesen megnyilvánítsuk az isteni alkotórészeket azok teljes sugárzó fényében és dicsőségében, csak azáltal érhető el, hogy a lehető leghívebben, minden részletre kiterjedően Krisztus-életet élünk. Ez a spirituális élet. Ez a jóga. Ez a szádhana (a lelki gyakorlás). Ez az önmegvalósítás módszere. Ez a nagy Ösvény, mely elvezet minket a Halhatatlanságba, a Legfelsőbb Boldogságba és a Végtelen Békébe.

Ha Krisztus-életet kell élni, mindenekelőtt a gyermek-Krisztusnak kell megszületnie bennünk. A törekvő számára az igazi lelki élet csak ezt követően kezdődik. A kereső létében a kisded Jézus megszületését elsőként a spirituális törekvés formájában megjelenő isteni késztetés és a spirituális ideál felismerése jeleníti meg. Ettől fogva kezdődik a krisztusi élet megélése a legmagasztosabb tisztaság valamennyi  lelki részletében, az Istenségben való hűségben, a kegyelemben, az együttérzésben, a szeretetben, az önzetlenségben, a vágytalanságban, az imádságban … stb. Innentől kezdődik a komoly jóga élet és szádhana, mely az önuralomban és az egyszerűségben, a töretlen nyugalomban és békében, az elme egyensúlyában, az összes ellentéttel szembeni szüntelen bátorságban, és az ember szolgálatán keresztüli Isten-imádatra irányuló tökéletes odaadáson keresztül nyilvánul meg. Ez a Karácsony belső spirituális bevonódása, melyet manapság e nélkül ünnepelnek.

A Krisztus-szellemnek a keresők szívében való megjelenésével az emberi vágyak véget érnek. Azok helyét átveszi a magasabb, tiszta isteni törekvés. Megszabadulsz érzékeid rabságából. Új életet kezdesz élni, a tisztaság, szeretet, lemondás, alázat, ragaszkodásmentesség és önzetlenség életét. Életed oly magasztos lesz, mint Krisztusé. A teljes hit és Istentől való függőség életét kezded élni. Mindig Istenre gondolsz, hozzá beszélsz, érte élsz. Mások segítése örömmé válik számodra. Az Isteni élő szemtanújává válsz. Életed minden cselekvése Isten irányába áramlik.

Itt kétségtelenül meg kell említenünk egy apró, de igen gyönyörű és mély jelentőséggel bíró pontot, mely egy mély spirituális törvényszerűséget fed fel. Ez pedig az Úr szent Karácsony napján való megszületésének helye és ideje. Jézus Krisztus nem egy pompás palotában született. Nem jómódú, vagy tanult szülők gyermekeként jött világra. S ugyanígy nem a napfény ragyogásában, minden ember szeme láttára született. Jézus Krisztus egy egyszerű, alázatos helyen született, egy istálló szegletében. Alázatos, szegény szülőkhöz született, akiknek szeplőtelen jellemükön és szentségükön kívül nem volt mivel dicsekedniük. Ugyancsak a sötétben született, az éjfél homályos órájában, amikor néhány Isten-áldotta ember kivételével senki sem tudott róla. A fenti mély jelentőségű pont azt mutatja, hogy a szellemi ébredés olyan keresőhöz jön, aki tökéletesen alázatos és szelíd és “lelkében szegény”. Az igazi alázatosság egyike a nélkülözhetetlen alapoknak. Ezek között találjuk aztán az egyszerűséget, a szentséget és a világi gazdagság iránti vágyról való lemondást és a tanulás büszkeségét. Harmadjára, ahogy Krisztus is a világ számára ismeretlenként, a sötétség homályában született úgy a Krisztus szellem adventje is az ember bensőjében történik ahol teljes az önátadás és a lemondás. Ahol meggazdagodás és hiúság lakik ott az isteni alászállása nem történhet meg, ezek ugyanis az önzés kifejeződései és mindig megakadályozzák, hogy az isteni tudatosság kibontakozzon.

Üríts ki magad és én megtöltelek Téged – ez az Úr isteni kinyilatoztatása.

A mennyek királysága azoknak jön el akik alázatosak lélekben. Így az őszinte alázatosság és önmagunk (ego) háttérbe szorítása azok a gyönyörű előjelek hajnali derengése, melyek beharangozzák az örömteli új napot, az új korszak, a spirituális élet eljövetelét. Ekkor jön el az újjászületés. Ez az isteni életre való megszületés.

Ez volt ennek a születésnek a titka, melyet évszázadokkal ezelőtt az Úr Jézus elmagyarázott a jó Nikodémusnak.

A jó ember nem értette pontosan mit is értett Krisztus azalatt amikor azt tanította, hogy az embernek újra meg kell születnie ha el akarja érni Isten királyságát. „Hogyan lehetséges ez?”-kérdezte Nikodémus. Ekkor Krisztus elmagyarázta, hogy ez a születés belül történik meg, nem a testben hanem a lélekben. Ilyen benső spirituális újjászületés szükséges ahhoz hogy a Legfelsőbbet elérjük, hogy az igazi boldogságot megtapasztaljuk. Az öröm és vidámság csak akkor jön el ha a karácsony megérkezett.

Ó emberiség! Ó modern kor! Halljátok meg a karácsony ezen lényeges benső jelentését! Az isteni Krisztusi személyiség igazi jelentősége virradjon fel szívetekben! Értsétek meg, hogy addig amíg a pénz utáni szomj és arrogancia hatalma befolyásolja az ember természetét, addig a béke, a kegyelem állapota és az igazi boldogság Krisztusi-szelleme nem léphet be az életünkbe.

Amikor Krisztust ünnepelik mindenhol a kontinensen, Angliában, Amerikában és az egész keresztény világban ez kellene, hogy megjelenjen az emberek elméjében „ha csak nem születsz meg újra, nem léphetsz be a mennyek kapuján” és hacsak a kis gyermekek szívének  egyszerűsége és tisztasága nem költözik a megkeményedett bűnöktől meg nem tisztult természetű modern emberbe, az Isteni kegyelem eljövetele mint boldogság, jólét, egyetemes jólét és összhang valójában távol maradnak, nagyon távol. Csakúgy mint az egyes embernél a világ nemzeteinél is az igaz hit, az igaz jótékonyság, az igazi alázat és a spirituális újjászületés tud csak elvezetni az igazi boldogsághoz és a testvériséghez itt a földön. Amikor ez az átalakulás megtörténik a nemzetekben és feladják a gyűlölet és kapzsiság politikáját, akkor fogja csak a modern világ igaziból élvezni az igaz egyetemes karácsony áldását.

Akkor jön el az áldott Krisztus ebbe a kétségbeesett világba. Addig a karácsony csak egy komédiája lesz az Úr igazi dicsőséges eljövetelének.

Szüless meg újra és élj újként ó mai világ!

Az Úr eljövetelének boldogsága és fényessége  járja át a földet !

De ti keresők jegyezzétek meg ezt ! Amikor az istenség megjelenik tárt karokkal fogadjátok őt! Ne legyetek olyan elfoglaltak a világ által, hogy megtagadjátok a helyet az Úrtól. Az Ő áldott eljövetelekor a föld olyan elfoglalt volt az emberek és a pénz megszámlálásával, hogy a fogadók és a házak Betlehemben olyan tele voltak, hogy alig volt hely, hogy fogadják az Urat.

A népszámlálás és az adók a lélek kötelékeit jelentik és a belefeledkezést a földi emberi kapcsolatokba és kötődésekbe és a haszonban való elmélyülést.

Szeretett keresőim merüljetek el a valódi és spirituális Karácsonyban, a létezésetekben. Legyetek vágytalanok. Győzzétek le az egoizmust. Legyetek az igazi alázatosság megtestesítői. Fejlesszétek ki a szelídséget és a szellem alázatosságát azáltal, hogy átadjátok magatokat az Úrnak !

Legyetek bátrak hogy legyőzhessetek minden akadályt. Tagadjátok meg örömmel a gazdagságot. Fogadjátok a kegyelem alászállásának fényét belül. Örvendezzetek az isten eljövetelének. Így ünnepeljétek a Karácsonyt amely végül elvezet titeket a győzedelmes átalakuláshoz, feltámadáshoz és a mennybemenetelhez. Legyetek megáldva az Isteni ragyogással. Nyerjétek el a hallhatatlanságot, a tökéletes szabadságot és legyetek örökké elmerülve az örökké tartó boldogságban.

A Karácsony által valósítsátok meg a Krisztus tudatosságot és sugározzátok az Isteni bölcsesség fényét. Ámen.