Karácsony az ásramban 1950-es években

KARÁCSONY AZ ÁSRAMBAN

Szvámí Sivánanda minden vallás ünnepét tiszteletben tartotta, így volt ez a keresztények nagy ünnepével a Karácsonnyal is. Milyen lehetett a Karácsony az ásramban Szvámí Sivánandával az 1950-es években?A következő napló bejegyzés, Sylvia Hellmann (Szvámí Rádhá) által megtudhatjuk:

“Ma december 24-e van, és Szvámí Sivánanda megteríttetett egy hosszú asztalt az irodája előtt, és székeket is hozatott a nyugati vendégek számára. Teát és kávét szolgáltak fel, és elérkezettnek láttam a pillanatot, hogy én is előálljak a tortámmal. Megkértem az egyik szvámít, hogy hozzon nekem egy kést. A sütemény már fel volt vágva szeletekre, a késre azért volt szükség, hogy ki tudjam emelni a szeleteket úgy, hogy közben ne legyek krémes. Nem tudom, a szvámí mit értett, hogy mit kell hoznia nekem, de nem jött vissza.

Gurudév ekkor úgy döntött, hogy a tettek mezejére lép. Megfogott egy-egy tortaszeletet a kezével és rádobta őket a tányérokra, amitől hamarosan könyékig csokoládékrémes lett. Valódi Isteni színjáték tanúi lehettünk. Mindnyájan gurultunk a nevetéstől, akárcsak a Mester. Mindent rá lehet fogni, de azt nem, hogy egy szomorú szent lenne. Fényképek születtek, melyek arra emlékeztetik majd a vendégeket, hogy egy kis ideig a földi Paradicsomban időzhette.Gurudév elmondott egy rövid karácsonyi köszöntőt, majd azt mondta reméli, hogy a nyugati vendégek szenteste elénekelnek néhány karácsonyi dalt. Megnyúlt az arcunk, mert egyikünk sem tudott tisztességesen végigénekelni egyet. Még az idős svájci hölgy volt a legjobb közöttünk. Nagy nehezen mi is vele énekeltünk.

Szokás szerint mindannyian részt vettünk az esti szatszangon, és a termet gyönyörűen feldíszítve találtuk egy Krisztus oltárral, egy fával, ami karácsonyfára hasonlított, és sos-sok olajlámpással és gyertyával. A hangulat nagyon emelkedett volt. A Mester, aki maga is felettébb jókedvében volt, újabb rövid beszédet mondott Krisztus életéről. Megbántam, hogy nem hoztam magammal a magnetofonomat. A Mester néhány egyszerű szóval ecsetelte Krisztus születését és küldetését a földön. Ez Gurudév különleges képessége, hogy a legmélyebb igazságot is képes olyan egyszerű szavakkal kifejezni, amit mindenki megért. De igencsak meglepett bennünket, amikor a következő percben sok-sok ajándékcsomagot hoztak a terembe, és Gurudév elkezdte kiosztani őket jobbra-balra.

Mindenki kapott egy szelet édességet, melyet virágok díszítettek és rá volt írva az illető neve. A jogi doktor és a filozófia tudományok doktora, akik máskor rettentő komoly értekezéseket folytatnak a Védantáról, most egy kisgyerek boldogságával vitték ajándékaikat a kutírjukba. A záró kirtan alatt Jézus és Szűz Mária neveit ismételgettük. A Mester hangja mindenkit felemelt az öröm és szeretet magaslataiba. Egy nagy boldog család, melynek gyermekei a világ minden tájáról érkeztek, mindenféle nációból, a karácsonyt ünnepelte egy indiai szent, Szvámí Sivánanda vezetésével.

Egyszerre a Mester odafordult hozzám, és megkérdezte, hol van az ő karácsonyi ajándéka. Zavarba jöttem, és csak annyit tudtam mondani neki, “Már odadtam mindent, amim volt.” Gurudév ezt válaszolta: “Még nem mindent.” Nem tudtam, mi lehet az, amit még adhatnék neki, és ettől rosszkedvem lett. Volt még valamim, amit a Mester szeretett volna megkapni, vagy szerette volna, ha odaadom másnak? De nem tudtam rájönni, mi lehet az. Szerencsére, a segítségemre sietett, “Megtanultál hat táncot, és ma este látni szeretném Siva üdvösség-táncát.”

Egyrészt megkönnyebbültem, másrészt aggódva gondoltam arra, hogy ezt a táncot még gyakorolnom kellett volna. Mr. Dévaszatjam megígérte, hogy eljön az ásramba és betanítja a darab zenéjét az ásram zenészeinek. De kisvártatva kiderült, hogy a Mester egyik tanítványa végig tudja énekelni ezt a bizonyos történetet Siváról.

Nem mondhattam tehát nemet. Előadtam a táncot, számomra is teljesen érthetetlen módon kifogástalanul.

Gurudév régi barátja egy jogtanácsos és nyugalmazott bíró, Gauri Praszád hadonászva fejezte ki lelkesedését, “Istenem, mennyire tehetséges ez a nő!”

De Gurudév leintette őt, így szólván, “Ennek semmi köze a tehetséghez. Senki, még egy született indiai sem tudna megtanulni hat bonyolult táncot egy hónap alatt. Láttad, hogy minden mozdulatot tökéletesen adott elő? Ezt csak az emlékezet adhatja vissza.”