Imádkozz Istenhez!

Minden nap, amikor felkelsz, imádkozz Istenhez csak két percet. Ennyi időt biztosan szánhatsz minden nap Teremtődnek. „Oh, Uram, használj ma engem arra, hogy rajtam keresztül megvalósuljon a Te Akaratod, bármi is legyen annak a módja. Kiürítem magam, és a rendelkezésedre bocsátom magam.”

Évekkel ezelőtt hallottam egy éneket az All India Radio-n. Az egyik sorát azóta sem felejtettem el. Mindenki elismételheti reggelenként, mielőtt felkelne az ágyból: „Aaj meri gati tumhari arati ban jaye” (Felajánlom neked, én Uram, a mai napom minden eseményét.) Ha elmondod ezt, és egész nap emlékezetedben tartod imádat az Úrhoz, kétszer is meggondolod majd, hogy helytelenül cselekedj, vagy elhibázott lépést tegyél. Inkább ahhoz érzel majd kedvet, hogy annyi jócselekedettel töltsd meg a napot, amennyivel csak lehet, és koszorúdon, melyet a nap végén az Úrnak ajánlasz fel, még több virág legyen.

Az élet eseményeit fogadd el úgy, ahogy azok jönnek. Ne morogj. Ne neheztelj. Ne légy szomorú. Ha kárörömmel gondolsz valamire, bajt provokálsz. Mindig van hatás és ellenhatás relatív szinten. Ha most nevetsz, később sírnod kell. Ha a sík talajon egy kis dombot szeretnél, csak úgy érheted el, ha egy gödröt ásol, és a dombhoz a földet onnan emeled ki. Nincs domb gödör nélkül, és nincs mosoly könny nélkül. Így marad meg mindig az egyensúly. A nyugalom magasabbrendű, mint a hangos vihogás és nevetés, és az úgynevezett boldogság csak ideig-óráig rejti el a bánatot.

Hasznos segítség a lelki békéhez - Szvámi Sivánanda tanításai