Az összpontosítás
Ha egy lencse gyújtópontjába gyűjtjük a nap sugarait, az alá tartott papiros tüzet fog. Ha egy olyan emberrel szeretnénk közölni valamit, aki éppen a hallótávolság határán áll, tölcsért formálunk a kezünkből és így beszélünk. A hanghullámokat egybefogjuk, felé irányítjuk, és ő tisztán érti, amit mondunk.
Aki képes elméje kalandozó gondolatait összevonni, és egy pontra irányítani, csodálatos eredményt érhet el. A fókuszált elme úgy működik, mint egy fénykéve, segít meglelni a lélek legbensőbb értékeit, és általa elérhető Atman páratlan boldogsága. Az igazi Raja jóga a koncentrációval kezdődik, mely később beleolvad a meditációba. A koncentráció az első lépcsőfok a Sadhaka számára, melyet el kell sajátítania spirituális útján.
Arra születtünk, hogy visszaszedvén a különböző világi dolgokra szétszórt gondolat-hullámainkat, azokat Istenre fókuszáljuk. A Moha következtében ezt az igazi célt családra, gyermekekre, pénzre, hatalomra, rangra, tekintélyre, névre és hírnévre cseréltük. Kötődéseinken át belegabalyodtunk egy megszállott, bódult szeretetbe, melyből megtisztulást követően, elménket ismét Isten felé összpontosítva valódi boldogságban, és tudásban lesz részünk.
A koncentráció során az elme különböző sugarai összefogottak, és egy bizonyos objektumra irányítottak. Az elme ilyenkor nem hánykolódik, csupán egyetlen gondolat tölti el. Minden energiája erre az egy gondolatra összpontosul. Az érzékek elcsendesülnek, megszűnnek működni. Ebben a mély koncentrációban nem érzékeljük sem környezetünket, sem saját testünket.
Mint amikor belefeledkezünk egy könyv olvasásába, tudomást sem véve a körülöttünk zajló eseményekről, az emberről, aki megáll az asztalunk előtt, nem hallván még azt sem, ha nevünkön szólít. Elménket szilárdan, egyetlen pontra irányítjuk, figyelmünket egyetlen dolog köti le. A koncentráció ilyen mélységét kell elérnünk, amikor Istenre, vagy Atmanra gondolunk.
Mindenki rendelkezik a koncentráció bizonyos fokú képességével. Figyelmét képes hosszabb-rövidebb ideig egy könyv olvasására, levélírásra, teniszjátékra, avagy éppen a munkájára iránytani. Spirituális céljaink eléréséhez összpontosító képességünket ennél jóval magasabb szintre kell fejlesztenünk.
Aligha tapasztalhatjuk meg a fensőbb érzelmeket, elragadtatást és emelkedettséget, ha elménket tisztátalan gondolatok töltik be. Ki kell söpörni ezeket, az e világi gondolatokat, helyüket fenséges, spirituális eszmékkel kell betölteni. Például, Jézus, Buddha vagy Krisna képe valamennyiünkben lélekemelő gondolatokat idéz fel. Mire is asszociálunk, ha kártya-, vagy kockajátékot látunk?
Most ülj le, helyezkedj el valamilyen kényelmes pózban. Tégy magad elé egy képet, egy általad tisztelt istenségről vagy szentről (Ishta Devata). Nézd a képet nyugodtan, folyamatos figyelemmel. Csukd be a szemed, és idézd fel magadban a látott képet, majd helyezd azt el a szívedben, avagy a homlokodon, a két szemöldököd között, - választott fókuszpontodnak megfelelően. Amikor a bensődben a kép elhalványul, nyisd ki a szemed, és figyeld meg újra a képet. Néhány másodperc elteltével ismét csukd be a szemed, és ismételd a folyamatot.
Az elménket könnyedén fókuszálhatjuk bármilyen külső tárgyra, mert annak természetes állapota a kifelé fordulás. Kezdetben célszerű nagyobb mérető objektumot választani, majd késibb sikeresen koncentrálhatunk finomabb tárgyra, illetve és elvont fogalomra. Válassz neked tetsző, számodra vonzó célpontot, mert nagyon nehéz olyasvalamin nyugtatni elmédet, amely iránt ellenszenvet érzel. Gyakorolj különböző összpontosítási formákkal, meglátod, elméd bámulatosan fejlődik majd, és egyre fegyelmezettebb lesz. Koncentrálj például a Himalájára, ami egy nagyon nagy objektum, ezt követien a gombostű fejére, vagy egy mustármagra. Előbb egy nagyon távoli pontra, utána egy közeledben lévőre. Koncentrációd tárgya lehet egy szín, hang, érintés, illat, íz, avagy az óra ketyegése, majd késibb a türelem erénye, még késibb az Érzéken felüli Örökkévaló.
Ha még csak az első lépéseket teszed, akkor a koncentráció kezdetben fárasztó, esetleg visszatetszést kelti lehet számodra, hiszen ilyenkor képletesen, egy barázdát vájsz az elmébe, tudatodba. Néhány hónap elteltével biztosan feltámad érdeklődésed, és egy eddig nem tapasztalt örömben lesz részed. Nyugtalanná válsz, ha csak egy napra is elmulasztod ezt az érzést átélni.
A koncentráció lényege, hogy az elménket ismételten ugyanazon a ponton, vagy tárgyon nyugtatjuk, és vándorlását egy kis körön belül próbáljuk tartani. Ez a fő célunk. Eljön majd az idő, amikor az elme szinte önmagától tapad arra az egy pontra. Összpontosításunk erejét fokozhatjuk, ha redukáljuk gondolataink számát. Képzeld el, hogy egy tüskés bozótoson áthaladva ruhádba számtalan tüske akaszkodott. Ahogyan ezeket a szúrós ágdarabkákat óvatosan, egyenként eltávolítod öltözékedril, ugyanúgy kell gondosan, és fáradságosan visszagyőjtened elméd évek során szétszóródott, érzéki tüskéken fennakadt gondolatait. Az elsi lépések valós próbatételek, és kellemetlenek is lehetnek.
A koncentráció mentális folyamat, az elme belsi átalakulása, nem pedig egy erigyakorlat. Az elmét nem szabad túlterhelni, birkózni, vagy bármilyen módon harcolni vele. Szelíden és folyamatosan gondolj a kiválasztott pontra, ugyanakkor ne hagyd it elkóborolni.
Koncentrálni csak akkor tudunk, ha figyelmünket nem vonja el semmi. A szenvedélyes ember, kinek elméje szertelen vágyakkal, gondolatokkal teli, aligha tud bármilyen tárgyra fókuszálni, akár egyetlen másodpercig is. Az ilyen elme ugrál, mint majom a ketrecben. A japázás, mantrázás és pranayama végzése megerősítik az elmédet, megszüntetik hánykolódását és növelik a koncentrációd erejét. A túlzott fizikai erőkifejtés, a bőbeszédűség, a falánkság, ha túlzott figyelmet tanúsítasz a másik nem tagjai iránt, mind-mind elterelik a figyelmedet. A koncentráció megvalósítása érdekében célszerű felhagyni ezekkel.
Bármit is csinálsz, végezd azt teljes odafigyeléssel. Soha ne hagyj munkát befejezetlenül. Ha imába, meditációba kezdesz, soha se gondolkodj az irodai munkádról. Ha a munkahelyeden dolgozol, soha ne a gyermekedről, vagy a házimunkádról töprengj. Ha leülsz étkezéshez, felejtsd el arra az időre a függőben maradt munkádat. Meg kell tanítanod magad arra, hogyan válj eggyé az aktuális tevékenységeddel, és teljes odaadással végezd azt.
Azok, akik gyakorolják az összpontosítást, gyorsan fejlődnek. Bármely munkát tudományos pontossággal, és nagyon hatékonyan képesek végezni. Amit mások hat óra alatt végeznek el, ők befejezik fél óra alatt. Amit mások hat óra alatt olvasnak el, arra nekik csupán fél órára van szükségük. A koncentráció segít az ember anyagi fejlődésében, mert munkája eredményesebbé válik. Azok, akik korábban zavaros gondolatokkal, hézagos elmével küszködtek, az összpontosítás gyakorlásával már tiszta fejjel képesek gondolkodni. Ami azelőtt bonyolult, rémisztő és zavarba ejtő volt, azt most az elméjük könnyedén felfogja. Bármit elérhetsz a koncentráció által. Nincs lehetetlen az összpontosítást gyakorló számára. Megszünteti a nyugtalanságot, a lustaságot, félelemmentessé, függetlenné tesz. Hozzásegít Téged ahhoz, hogy felfogd Isten valódi kilétét.
(Szvámi Sivananda: Bliss Divine )




