A bűn, mint olyan nem létezik. A bűn nem más, mint a hiba, csak más szóval mondva. A testünk, és az elménk követhetnek el hibát, de a bennünk lévő Lélek tiszta marad, ő csupán szemtanúja mindennek. Nincs abban semmi rossz, ha hibázunk, egyikünk sem lehet mentes ez alól. A gyermeki lélek, - hiszen mindannyian azok vagyunk, máskülönben nem lennénk a földön, - fejlődési folyamata során törvényszerűen követ el hibákat. A földre érkezésünk célja, hogy tévedjünk, és tanuljunk baklövéseinkből. Hibáink a tanító mestereink.E nélkül nem fejlődnénk. Minden botlásunkkor, annak következményképpen valamilyen fájdalom ér bennünket. Ez késztet irányváltásra, a következő fájdalmas tapasztalat elkerülésére.
Egyszer láttam egy kislányt, aki az olajmécsest nézte hosszan, vágyakozóan. Szeretett volna olajat tölteni bele, de az édesapja nem engedte. A gyermek csendben figyelt, s egy pillanatban, amikor az apa elfordult, mégis ráöntött néhány cseppet, és megperzselte magát. Attól a pillanattól kezdve távol tartotta magát a lámpástól.
Mindannyian ezen a módon tanulunk, a fájdalmainkon keresztül. Fájdalom, szenvedés hiányában nem fejlődnénk. A szenvedés tanít meg bennünket a különbséget tenni, a jó és a rossz között, és arra is, hogy feltegyük magunknak a kérdést, vajon amit teszünk, az jó? Végül sikeresen találjuk meg a szenvedésmentes utat, helyesen cselekszünk. Kimondtuk, hogy bűn, mint olyan nem létezik, mégse gondold, hogy azt tehetsz, amit csak akarsz!
Van egy tanúd, aki minden tetted figyeli, minden időben, még akkor is, amikor alszol. Ez a tanú, az Isten, vagy Lélek, ki-ki nevezze úgy, ahogyan neki tetszik. Ha azt gondolod, hogy cselekedeteidet senki sem kíséri figyelemmel, hát tévedsz, a Lelked örökké figyel! Bármilyen erős is az igyekezeted, hogy kivond magad az Ő látóköréből, hiábavaló az erőlködésed. Bárhogyan is igyekszel leplezni tetteidet, mögöttes, valódi szándékaidat, mindig ott a tanúd, és mindig ott vannak a karmikus következmények. Ez a törvény. Nem menekülhetsz el a Karmád elől, a saját tetteid elől. Bármit teszel is, visszaszáll rád.
Ma egy jó barátom adott nekem egy kis édességet. Egyszer, talán a nagyon távoli jövőben, amikor majd nehézségekkel küzd, valakitől fog kapni valamit. Ha azonban eljönne az otthonomba, és édességet lopna el onnan, a jövőben ennek negatív következményei lennének, amitől bizonyosan szenvedne.
Ha megvizsgáljuk a karmát, két szempontot kell mérlegelnünk. Először a karmát mely az általad végrehajtott cselekedet, és ennek eredménye, azaz: „az én karmám az, amely mindezeket a problémákat okozta nekem”. Másodszor a szándékot, melyen át megvalósítod az akaratodat. Tudjuk, hogy tettünk eredményét többé nem változtathatjuk meg, kényszerűen le kell aratnunk annak gyümölcsét. Tudatában kell lennünk annak, hogy egy múltban vétett hiba, az, mely a jelenbéli, szorult, fájdalmas helyzetbe juttatott. Ne feledd! Ha negatív dolgot teszel, azzal fájdalmat okozol önmagadnak.
Azt a tettünket, (mely a jelenben még csak szándék), melyet a jelenben, vagy a jövőben akarunk véghezvinni, még teljesen az uralmunk alatt tartjuk. Képzeljük ezt el úgy, mint az íjász, aki a nyílvesszeit még a tegezben tartja. Röpítheti a nyilait amerre csak akarja, felfelé, jobbra vagy balra. Megteheti, hogy nem is lő, hanem elteszi az íjat. Ha azonban a nyílvesszőt a húr elröpítette, azt az íjász többé már nem tudja irányítani, túl késő. Hasonlóan, míg egy cselekedet csak az elmében fogant meg, az egészen a te irányításod alatt áll, akár meg is állíthatod. Ha azonban már megcselekedted, megszűnt a mozgástered, elkerülhetetlenül választ, ellenhatást generál.
(Szvámi Vishnu-devananda: Never Say Karma)
