A Tanítvány és a Mester - Sivananda tanácsai Vishnu-dévanandának

 

 

 

 

 

 

Egyik este, amikor a Mester kinn ült a verandán néhány ashram-lakó felhasználta az alkalmat, hogy választ kapjon kétségeire. A titkár, Vishnu-dévananda a következő problémával fordult a Mesterhez:

„Szvámidzsi, ha valami nézeteltérés merül fel az ashram lakói között, tájékoztassunk téged, és figyelmeztessük őket, vagy egyszerűen ne vegyünk tudomást a dologról? Ha figyelmeztetjük a hibát vétőt, megsérthetjük őt.”

A Mester azt javasolta, próbálják meg ésszerű és szelíd eszközöket használva megoldani a problémát.

„Ez a mód sajnos nem mindig alkalmazható.”- vetette ellen Vishnu-dévananda.

„Egy ashramban, ahol 300 ember él, mindig előfordulnak nézeteltérések, összezördülések.” - mondta a Mester. „A küzdelem maga a fejlődés! Megértőnek és ugyanakkor határozottnak kell lenned. Ha ennek ellenére valakit megsértettél érzelmeiben, imádkozzál érte.”

 

Srí KN Reddy egyszer megkérdezte: „Használhatunk erőszakos eszközöket az igazság érvényesítéséért?”

„Soha!” – válaszolta a Mester.

„Néha elkerülhetetlen az erőszak.” – vetette közbe Vishnu-dévananda. „Az erőszaknélküliség nem mindig és nem mindenütt alkalmazható.”

Erre a Mester a következőképpen válaszolt: „Szanjaszik (a világi életről lemondottak) soha nem folyamodhatnak az erőszak eszközéhez. A családosok a maguk védelmében ellenállást tanúsíthatnak. Megvédhetik magukat. Szanjaszik azonban soha nem alkalmazhatnak erőszakot, mert ők már nem a testükben élnek. A Vrádzsa Homa (a lemondott rendbe való lépés szertartása) szertartás során a test megsemmisül.”

 

 

 

Vishnu-dévananda szeme piros volt. A Mester ezt azonnal észrevette, amint Vishnu-dévananda délután megjelent az irodában.

„Óh, Vishnu Szvámidzsi! Miért piros a szemed?”

Vishnu-dévananda nem szólt.

„Ohó, biztosan a sok trataktól (szemgyakorlat) van! Nem szabad túlzásba vinnünk a tratak gyakorlását. Nem így van?”

„De igen, Szvámidzsi.” – ismerte be Vishnu-dévananda.

„Légy mértéktartó. Nincs értelme túlzásba vinni ezeket a gyakorlatokat, és ártani velük a szemnek. Tegyél bórvizes borogatást a szemedre.”

 

 

 

Srí Szvámi Vishnu-dévananda a következő kérdéssel fordult a Mesterhez: „Ha egy tanítvány az ashram érdekében végzett kötelességteljesítése és a guruja iránti engedelmessége ellentétben áll egymással, mit tegyen a tanítvány?”

„A guru szava a döntő, bármi is történjék az ashrammal.” – felelt a Mester. „Akkor minden rendben lesz.”

Vishnu-dévanda elgondolkodott, majd újabb kérdést tett fel: „Nem bűn az, ha valaki nem teljesíti kötelességét?”

A Mester így válaszolt: „Ha nem teljesíted kötelességed, az törvényszegésnek (adharma) számít.”

„Mit tegyünk hát, ha a kötelesség és az engedelmesség szembenállnak egymással?”

„Ilyen helyzetben nem tehetünk mást, csak imádkozhatunk. Imádkozz és várj.” – hangzott a Mester tanácsa.

 

 

Vishnu Dévananda egyszer megkérdezte: „Lehetséges úgy élni, hogy soha senkit nem sértünk meg?”

Sivananda így válaszolt: Igen. A dzsivánmuktának (életében megvilágosodott személynek) így kell élnie. Ha elérted az Önvaló bölcsességét, lehetséges.”

„Ha meg akarunk menteni egy állatot, melyet egy másik állat megtámadott, a támadót meg kell sebezzük vagy meg kell öljük. Ez nem az áhimszá megszegése?”

A Mester a kérdésre e szavakkal válaszolt: „Meg kell sebezzed a támadó állatot. Ez nem mond ellent az áhimszá törvényének. Ha egy ámokfutó öt embernek oltja ki az életét naponta, meg kell ölnöd őt. A gyilkost megölni áhimszá.”

 

 

 

Vishnu Szvámidzsi egyszer elhatározta, hogy Uttarkashiba utazik, és ezt azzal indokolta meg, hogy a változatosság, melyet az utazás jelent, majd több erőt fog adni további munkájához.

„Miért akarsz elutazni? Mi az, amiért szükségesnek érzed a változást?” – kérdezte Sivananda. „Változtasd meg az elmédet. Változtass a szellemi hozzáállásodon. Csak ez hozhat igazi változást.” – tanácsolta a Mester.

 

 

 

Mihelyt a Mester beérkezett az irodába, megkérdezte Vishnu Szvámidzsitől: „Vishnudzsi, voltál ma reggel Shroff kunyhójánál, hogy ászánákra (jógagyakorlatokra) tanítsad őt?”

„Igen, Szvámidzsi.”

„Nagyon helyes. Sok idős ember szégyelli a gyakorlást mások előtt. Attól félnek, hogy esetleg leesnek fejenállás közben, és a többiek kinevetik. Ezért inkább nem jönnek el az ászana-órákra. Az ő kedvükért neked kell odamenned hozzájuk, és tanítanod őket. Ez az igazi szolgálat.” „Az is nagyon fontos, hogy nem szabad az ászana-óra végeztével rögtön elmenned. Dzsapázzatok (imalánc – mala – segítségével ismételjetek mantrákat) néhány percig, és egy kis ideig csendben meditáljatok. Énekeljétek el a Béke-dalokat, és csak azután menj el. Így az ászana-óra több lesz a test puszta edzésénél. Az ilyen foglalkozás áldásos hatása tovább kíséri a gyakorlót.”