ÉLET A HALÁL UTÁN

HALÁL ÉS REINKARNÁCIÓ

Nagy tudósok, zseniális feltalálók, nagy hatalmú császárok, akik virágzó birodalmat hagytak hátra, ihletett költők, brahminok, risik és jógik születtek és mentek el. Bizonyára mindnyájan kíváncsiak vagytok arra, hogy mi lett velük? Léteznek-e még egyáltalán? Mi lehet a túloldalon? Nem létezővé váltak, vagy csak úgy eltűntek a semmibe? Ezek a kérdések mindenkit foglalkoztatnak. Ugyanaz a kérdés ma éppúgy felvetődik, mint több ezer évvel ezelőtt. A kérdés megkerülhetetlen, mivel az emberi természetre vonatkozik.

A halál gondolata mindig is a legerősebb motiváló erő volt az emberek számára, hogy a vallás és a vallásos élet felé forduljanak. A halál arra készteti az embert, hogy a halhatatlanságot kutassa.

Az ember fél a halától; nem akar meghalni, örökké szeretne élni.

MI A HALÁL?

A halál a fizikai test és a lélek szétválása. Amikor a lélek belép egy testbe azt születésnek hívják, és amikor a lélek elhagyja a testet, azt halálnak nevezik. A test akkor halott , ha a lélek eltávozott belőle.

A halál kapuja az élet egyik aspektusából átvezet egy másikba. A halál a testi vagy fizikai tevékenység, a fizikai vagy szervi működés, a fizikai tudat megszűnése. A halál átmenet a lét egyik állapotából a másikba, pusztán a tudat síkjának megváltozása, mely innentől kezdve az asztrális vagy mentális síkon működik tovább.

A halál nem az élet vége, csupán az élet egy aspektusa. Természetes része az élet folyamának, melyre szükséged van, hogy fejlődhess. A halál nem az élet ellentéte, csak az élet egy szakasza.

A test megsemmisülése semmivel sem rosszabb, mint az alvás. Ahogyan az ember elalszik, majd felébred, ugyanúgy meghal és megszületik. A halál az alvás, a születés az ébredés. A halál egy új, jobb életre ad lehetőséget.

A születés és a halál a májá szemfényvesztése. Aki megszületik, a halál felé tart. Aki meghal, az életre kel. Születés és a halál csak a bejárat és a kijárat az élet színpadán.

„Amint a megtestesült lélek állandóan vándorol ebben a testben a gyermekkortól, a serdülőkoron át az öregkorig, a halál pillanatában is egy másik testbe költözik. A józan embert azonban nem téveszti  meg az efféle változás.”  (BG. 2.13.)

A TEST – JÁRMŰ A LÉLEK SZÁMÁRA

Amikor az ember meghal, a karmáját hagyja hátra – életének jó és rossz tetteit. A fizikai test meghalhat és felbomolhat , de az ember tetteinek lenyomata nem hal meg. Újra meg kell születnie ahhoz, hogy ezeknek a tetteknek a gyümölcsét élvezhesse.

A léleknek szüksége van egy testre, hogy bejárhassa  útját, és elérje célállomását:Istent. A testet Isten teremtette azért, hogy ebben  utazzon a lélek fejlődése során. A jó tulajdonságok felfelé, egy magasabb síkra vezetnek, a rosszak pedig lefelé, egy alacsonyabbra. A jó és a rossz karmák egyaránt leláncolják az egyéni lelket (dzsívát).

A lélek vándorlása mindaddig folytatódik – nem tudni, hány életen keresztül -, amíg teljességgel meg nem szabadul tisztátalanságaitól, s a jóga által igaz és tökéletes tudásra nem tesz szert a múlhatatlan Lélekről. Ekkor abbahagyja a vándorlást.

AZ UTOLSÓ GONDOLATFORMÁK – ÉS IMA A HALOTTAKÉRT

Az ember utolsó gondolata határozza meg jövőbeli sorsát, s egyben következő születését is.

A halál közeledtével, amikor betegségek gyötrik a testet, és a tudatosság hanyatlik, nagyon nehéz fenntartani az istentudatosságot. De annak az embernek, aki egész életében állandó gyakorlással fegyelmezte magát, és elméjét az Úrra próbálta rögzíteni, utolsó gondolata kizárólag Isten lesz.

Az eltávozott lélek a halált követően ájult vagy öntudatlan állapotba kerül. Még nem érzékeli, hogy különvált durva fizikai testétől. A rokonok és barátok imája, kírtanja (éneke) és pozitív gondolatai igazi enyhülést hoznak számára. Ezek az erőteljes rezgések felébresztik és magához térítik elhomályosult tudatát. A lélek ráébred, hogy már nincs bezárva durva fizikai testébe.

Ezután megkísérli az átkelést a másvilág mezsgyéjén.

A HALÁL ÉS AZ ÚJJÁSZÜLETÉS KÖZÖTTI IDŐ

Az emberek tudni szeretnék, pontosan mennyi idő telik el a test elhagyása és az újjászületés között. Mikor költözik a lélek egy újabb testbe? Egy év múlva? Tíz év múlva? Mennyi ideig tartózkodik az ember a finomabb síkokon, mielőtt ismét megjelenne a földön?

Ennek az időtartamnak a hossza lényegében két tényezőtől függ:

-az egyéni karma természetétől

-és a halál előtti utolsó benyomástól

Lehet több száz év, de lehet mindössze néhány hónap.

Előfordul, hogy  egy érzékeitől hajtott egyén, akiben  még igen erős a sóvárgás és a ragaszkodás, hamar újraszületik, de így van ez azok esetében is, akik erőszakos halált halnak, vagy váratlanul halálos kimenetelű baleset áldozatai lesznek. Ilyenkor a dzsíva (egyéni lélek) nagyon hamar újra összeköti az élet hirtelen elszakadt fonalát.

Földi mértékkel mérve az átlagember esetében igen hosszú idő telik el halál és az újraszületés között.

A nagy lelkek, spirituálisan előrehaladott személyek sokáig várnak a reinkarnálódással.

SZÜLETÉS EGY ALACSONYABB LÉTBE

Senki sem testesül meg újra és újra Luciferként. Bizonyos jó tulajdonságok és az ezek által vezérelt tettek mindig nagyobb súllyal esnek a latba  a rossz tulajdonságoknál és tetteknél. Az ember általában felfelé lépked születéseiben. A természet törvénye alapján minden lény általában magasabb  létforma irányába fejlődik, nem pedig visszaesik egy alacsonyabba. De vannak kivételek. Ha egy emberben túltengnek az ördögi tulajdonságok, és tettei kegyetlenek, akkor bizonyosan nem érdemli meg az emberi születést a következő életében. Az effajta esetek azonban igen ritkák.

Hajtsa bár végre az ember a legszörnyűbb tettet, nagy valószínűséggel még ebben a fizikai testben megkapja érte a büntetést. Nem lesz rá szükség, hogy állatként szülessen újra. Nagyobb szenvedést jelent számára emberi testben viselni gonoszságának következményeit, mint állatként élnie a következő életében.

MIÉRT NEM EMLÉKSZÜNK A MÚLTUNKRA?

A reinkarnáció ellenlábasai mindig ugyanazt az egy érvet hozzák fel, mely így szól: ˇ” Miért, nem emlékszünk a múltunkra?” Miért, arra talán emlékszel, hogy mit csináltál gyerekkorodban? És ha nem emlékszel, akkor ez azt jelenti, hogy nem is léteztél? Ha a létezésed a memóriádtól függne, akkor nem létezhettél volna gyerekkorodban, mivel nem emlékszel rá. A részletek ugyan kitörlődtek az emlékezetedből, de az akkor szerzett tapasztalataidból nyert tudás azóta is elválaszthatatlan része lényednek. Ezek a tapasztalatok még mindig ott lapulnak a tudat alatti elmédben, benyomások formájában. Mindaddig, amíg testben élünk, a visszaemlékezést az agyunk végzi. Átköltözvén egyik testből a másikba, a lélek nem viszi magával a régi agyat az új testbe.

A MÚLT ISMERETE

Az anyatermészet gondosan elkendőzi a múltadat. Jobb nem tudni, mi volt a múltban. Próbáld elképzelni egy pillanatra, hogy emlékszel a múltadra. Hogy valami bűnös dolgot műveltél, amiért meg kell majd fizetned. Semmi másra nem tudnál gondolni, állandó aggódás lenne az életed.

Ha emlékeznél a múltadra, helytelenül használnád a jelent.

Alig van jelentősége annak, hogy éppen milyen testben vagyunk. Az számít, hogy milyen gondolataink vannak. Ne foglalkozz azzal, hogy milyen lesz a következő születésed. Használd ki jól a jelenlegi életet és szabadulj meg a születéstől és haláltól.

Vágyaid alkotják a láncot, amely a születések és halálok kerekéhez köt. Mindaddig, amíg vágysz a világ tárgyaira, vissza kell térned egy újabb születésben, hogy birtokolni és élvezni tudd őket. Ám abban a pillanatban, amint a világ tárgyai iránti összes vágyad kihunyt, a lánc elszakad, és szabad vagy. Többé nem kell megszületned.

Addig bolyongsz a szanszára sűrű rengetegében, amíg az Úrtól különbözőnek gondolod magad.

„A lélek nem ismer sem születést, sem halált. Soha nem keletkezett, nem most fog létrejönni, és a jövőben sem fog megszületni. Születetlen, örökkévaló, mindig létező és ősi, s ha a testet meg is ölik, ő akkor sem pusztul el.”  (BG. 2.14.)

Részlet, Srí Szvámí Sivánanda, Utak a boldogsághoz című könyvéből